Élővíz, a Békéscsabai Református Egyházközség hírlevele

  BÚCSÚZUNK: özv.Varga Sámuelné
                            és Erdélyi Gáspárné

NYOMTATHATÓ VERZIÓ 

         Kedves Református Keresztyén Testvérem! Minden új esztendő várása, érkezése valami izgalmi állapotot szül az emberi szívben. Van, amikor félelemmel, van, amikor izgalommal tekintünk előre, mert valamit várunk, vagy éppen nem tudjuk, hogy  mit hoz a holnap.

         Keresztyén emberként mindig kíváncsisággal szoktam kinyitni a Bibliaolvasó Kalauzt, vajon melyik Igét írták fel a szerkesztők annak könyvjelzőjére. Akik használjuk a Bibliaolvasó Kalauzt a Szentírás mindennapos olvasásához, ezzel az igeverssel  találkoztunk ott.

         Nincs ebben a mondatban benne Istennek a neve, nincs benne buzdítás, tanács, figyelmeztetés. Ez a ténymegállapító, kijelentő mondat mégis átmelengeti a szívünket. A mi reménységünk nem emberi teljesítmény, hanem mennyei ajándék. Reménységünket nem emberekbe, földi, múlandó dolgokba vetjük, mert akkor minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. Igaz reménységünk akkor lehet, ha élő, győztes, feltámadott Krisztusunk van. Ez a reménység, a belé vetett igaz, jó reménység nem szégyenít meg.

         Az Újszövetségben a reménység összekapcsolódik a hittel és a szeretettel. /I.Kor.13,13./ Ahhoz, hogy a reménységünk  élő, valóságos, majdan beteljesült legyen önmagunkra, de másokra nézve is, szorosan össze kell kapcsolódnia a Krisztusba vetett élő hittel és Istentől kapott igaz szeretettel.

         A reménykedő ember ugyanakkor megvigasztalt ember is. Bár nem tudjuk a jövendőnket, mert Isten hatalmában van, de éppen ezért nincs okunk a félelemre, mert nem embereknek vagyunk kiszolgáltatva. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál... /Róm.8,28./

          A kor emberének a szájából olyan sokszor hallani: a remény hal meg utoljára. Mily áldott valóság, hogy a keresztyén ember reménysége soha nem hal meg, mert valóságos, örök, igaz táplálója annak a mi Urunk Jézus Krisztus.

          Adjon a mindenható, örök, igaz Isten mindnyájunknak igaz reménnyel teljes, hitben növekedő, szeretetben megélt új esztendőt!

Vissza

ARCOK A GYÜLEKEZETBŐL: SZABÓ GÉZÁNÉ

       Keresztyén családban születtél, de hogyan lett Krisztus személyes Megváltóddá?     

Vissza  

BÚCSÚZUNK

özv.Varga Sámuelné  sz. Borbély Irén, akinek 2010. január 11-én álltunk meg ravatalánál néhányan gyülekezeti tagok.  Isten 84 éves földi életút után kérte vissza Irénke lelkét.

Vissza

KÖSZÖNTÉS

 Az elmúlt év karácsonyán ismét hálatelt szívvel gyűltünk össze Istenünk magasztalására.

 Áldozatos munkájuk, Jézus Krisztusra mutató prédikációik, hétközi szolgálataik, mind a mi lelki épülésünket segíti elő. Munkájukra, családjukra Isten áldását kérjük, életüket imádságban hordozzuk.

Vissza

FILMKLUB

Popcorn nélkül

Popcorn nélkül a neve annak az új ifjúsági klubnak gyülekezetünkben, mely 2010. január 29-én tartotta első alkalmát. 17 lelkes résztvevő nézte meg A jövő kezdete című filmet és vett részt az azt követő beszélgetésen. A szervezők, Kovács Nóra és Tar Krisztián, havonta egy alkalommal várják az érdeklődőket. A következő alkalom február végén lesz. További információ a Konyha klubban kerül kihirdetésre. Szeretettel várnak mindenkit.

A jövő kezdete

(Pay It Forward, 2000)
Nemzet:                 amerikai
Műfaj:                       dráma
Hossz:                      18 perc

A sok nyomasztó alkotás mellett időnként érdemes bemutatni egy kimondottan pozitív mondanivalójú, első ránézésre már-már bájosan naiv és optimista filmet. Persze csakis abban az esetben, ha az tényleg közvetíteni akar valamit, nem pedig egy újabb, vasárnap délutáni családi moziról van szó. A jövő kezdete kimondottan életigenlő hangulatú film. Itt nincs rózsaszín cukormáz, van viszont helyette komoly mondanivaló és egy fájdalmasan reális társadalomkép.
            Az iskolába érkező sznob (szándékosan idegen szavakkal villogó) tanár, Eugene Simone nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a világ dolgai. Ez persze viccként is fel lehetne fogni. De a jószívű, ráadásul koránál jócskán élesebb eszű, de azért mégiscsak gyermekien naiv Trevor komolyan veszi. Fantasztikus tervet eszel ki, amely, ha beválik, fokozatosan tényleg mindent átalakíthat. Ehhez csupán három emberen kell segítenie, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón. Az akció első lépéseként Trevor befogad házukba egy hajléktalant. Anyja persze nem tűri a hívatlan vendéget, és rövid úton kidobja, de ezzel nem veszi el fia kedvét. Sőt: a fiú újabb segítő-akciókat tervez, és még ő sem sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindnyájuk életére.

A rendező Mimi Leder szerint a világ problémáira a megoldás ennyire „egyszerű” lenne. Az alapötlet azonban nem tőle származik, hanem Catherine Ryan Hyde írónőtől, aki saját élményei alapján írta meg a film alapjául szolgáló regényt. Állítása szerint egyszer, mikor autója kigyulladt a Los Angeles-i autópályán, két férfi sietett a segítségére, ám mielőtt még megköszönhette volna nekik, hirtelen eltűntek. Ő pedig aztán egy hasonló szituációban egy ismeretlen nőnek segített önzetlenül. Ennek a gondolatsornak a továbbfűzéséből született meg a regény, majd a filmverzió.

Kovács Nóra

Vissza

KÖNYVAJÁNLÓ

Bill Perkins – Randy Southern:

A pucér valóság

- A szexuális tisztaságról fiúknak

Harmat Kiadó, 2009; 1500Ft

Tar Krisztián

Vélemények a könyvről (ezeket is érdemes elolvasnod):
http://www.harmat.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1862&Itemid=344
http://www.harmat.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1686&Itemid=344

Vissza

Tanösvény öregapámhoz

Fel nem sorolom, hányféle vér kering bennem. Hányféle vallásnak hódoltak eleim. Maradjunk abban, hogy legkarakteresebbnek talán apai nagyapám tűnt, a maga "vastagnyakú kálvinistaságával".

Egy sáros alföldi faluban élt és tanított, merthogy igazgatótanító és tekintetes úr volt, úgy bizony. Gyötör a lelkiismeret, hogy oly ritkán keresem fel a régi református temetőben elbúvó, vadrózsával, burjánzó gyomokkal benőtt sírját. Azzal csitítgatom magam: van nekem látogatni való kilenc sírom Budapesten.

Nemrégiben azonban a lányom odakíváncsiskodott. A közeli fürdőhelyen nyaralt, s rávette a családját, hogy kutassák fel a dédpapa sírját a temetőnek ma már alig nevezhető bozótosban. Megtalálták, s mindjárt földbe is gyökeredzett a lábuk. A sír mellett kis tábla állt, a táblán többsoros

szöveg. Nagyapám életrajza. Hát ez meg micsoda?

 Jöttek haza a gyerekek a fotókkal. Elhűlve mutogatták a sorokat. A debreceni kántortanítóképzőről, munkájának állomásairól, a csorvási kezdetről, amikoris 1907-et írtak és ahol feleségével, nagyanyámmal együtt vágtak bele az új életbe. Nagyapám megjárta az első világháborút, tudatja a tábla. Így igaz, még azt is kiderítette valaki, hogy megsebesült. A húszas években jobbról is balról is támadások érték - ez is igaz - végül kénytelen volt nyugdíjba menni. A református egyház adott neki menedéket, aholis tekintélye helyreállt. Ötvenkilenc éve halt meg, de rég is volt.

 Káprázatnak véltem a táblát. Felocsúdva azonban, nyomozásba kezdtem. Talán az egyház? Hiszen a kántori tisztet is betöltő nagyapám hangja évtizedekig átjárta az egyszerű templom belsejét, ujjai gyönyörű zsoltárok hangjait ütögették le az orgona töredezett billentyűin. De nem. A telefonhoz hívott lelkésznő felvilágosított, hogy alighanem iskolások a tettesek. Volt ott egy szakkör, annak a tagjai kutatgattak a település régi tanítói után, s tanösvényt építettek hozzájuk.

 Megköszöntem az információt, aztán bőgtem egy keveset. Nagyon mesebeli és nagyon szépszínű ez a történet szitkoktól, gyűlölködéstől, kirekesztéstől harsogó, sötét világunkban. Heteket vártam, míg végre rászántam magam, hogy felhívjam az immár várossá cseperedett Csorvás iskoláját. Nyaralásaimból emlékszem az épületre. Akkor egyszerű hosszú ház volt, gömbakácokkal végigültett utcában.

A vonal túlsó végén Bencsik János igazgató köszönettel viszonozta köszönetemet. Tanösvény programmal készültek egy pályázatra egy lelkes helytörténész, Kaszuba István segédletével. A gyakorlati munkát bizonyos Mocsári Erzsébet tanárnő vállalta magára. A kicsiket és nagyokat egyaránt tömörítő szakkör tagjai feltérképezték a régi tanítók nyughelyét, s akadt egy tanár, Budur Sándor, aki kifaragta a táblákat. Ennyi.

 Istenem, milyen egyszerű történet. Mégis, világol a kor homályában, amelyben élünk. Látom a gyerekeket, ahogy széthajtják bokrokat és böngészik a fejfák feliratát. Pedig téphetnének bogárlábat, püfölhetnék egymást, összefirkálhatnák a házfalakat. Eszembe jut egy McKinsey Company kutatás megállapítása: a diák olyan, amilyen a tanárja. A tanárok minősége határozza meg, mit nyújt a gyerek. Tanulásban, egyebekben.

 Büszke vagyok. Ez hát nagyapám iskolája.

Horváth Ildikó

Forrás: Internet                                                                         Beküldte: Futó Zsolt

Vissza

„Post tenebras lux” - sötétség után a fény

„Ki az az ember, aki féli az Urat? Annak megmutatja, mely utat válassza.

Lelke biztonságba élhet, gyermekei birtokolják a földet. Az Úr titka azoké,

akik félik őt, nekik nyilvánítja ki szövetségét.” /Zsolt. 25. 12-14./

Kálvin emlékévek, 2009-2014. Kálvinra, a reformáció vezéralakjára való emlékezés és tiszteletadás, a munkásságáért érzett Isten iránti hála mindig fontos, most különösen az, hisz oly kerek a szám.

500 év! Ez a szám visszarepíthet a múltba, megidézhetjük a reformáció háborúkkal teli, zaklatott időszakát, a hitviták légkörét. Ötszáz évvel ezelőtt született meg egy ember, akire hálával és nagy tisztelettel emlékeztünk 2009-ben. Ő volt Kálvin János.

Gondolom, ugyanilyen érzésekkel ünnepelték őt száz évvel ezelőtt is, amikor a gyülekezetek a 400-ik évfordulóra emlékeztek. Így volt ez a békéscsabai gyülekezetben is. Most a korabeli jegyzőkönyvből idézek (szöveghűen), mely az akkori presbitérium üléséről készült.

A békéscsabai református egyháztanács 1909. december hó 1-én tartott üléséről.

A békéscsabai egyházközség presbitériuma hálás kegyelettel emlékezik meg Kálvin Jánosról a nagy reformátorról és egyház alapítóról, születésének 400-ik évében. Örök emlékül jegyzőkönyvbe iktatja a magyarországi református egyházat a zsinat együtt nem léte esetén képviselő egyetemes konvent folyó 1909. évi október 31-én Budapesten, a magyarországi reformátusok székházában tartott ülésének következő határozatát:

„ A magyarországi református egyház képviseletében az egyetemes convent hálás kegyelettel ünnepli Kálvin János születésének négyszázadik évfordulóját. Századok viszontagságai és sok szenvedései között a Kálvin János által hirdetett evangéliumi világosság és igazság s az általa megalkotott egyházi szervezet ereje tartotta meg egyházunk és a történelem bizonyságot tesz arról, hogy a magyar református egyház az emberiség közös kincséért: a Hitért, a Szabadságért és a Felvilágosodásért vívott harcaival az örök igazság törvényei szerint is a világ elismerésére, érdemes a maradandó életre, érdemes a halhatatlanságra. Küzdelmekben és tanulságokban megerősödve kívánja egyházunk továbbra is a helyét megállani, hogy örök időkig szolgálja az emberiség dicső rendeltetését és imádott magyar Hazájának és Nemzetének szent ügyeit. Az elmúlt és jövendő századok küszöbén a múltunkba kegyelemmel, a jövőnkbe teljes reménységgel és megnyugvással tekintve dicsőítjük egyházalapítónk áldott emlékezetét s feliratilag a legmélyebb hódolattal járulunk a magyar szent Koronához és azzal megkoronázott apostoli magyar királyunkhoz I. Ferenc József Ő Felségéhez, kinek uralkodása alatt egyházunk az alkotmányos önkormányzat áldásaival felruházva halad a megerősítés útján, végzi hivatásszerű nemes munkáit.

Az egyetemes magyar református egyház hő imája szól Istenünkhöz, hogy az Ő megtartó oltalma, áldása legyen és maradjon a Magyar Nemzettel, koronás Királyával és magyar református egyházunkkal. A Világosságnak és Igazságnak, a Hitnek és Reménységnek, a Hűségnek és Buzgóságnak, a Szabadságnak és Szeretetnek: a Krisztus nevében, a ki tegnap és ma ugyanaz volt és mindörökké ugyanazon lészen. „

A 400. jubileum alkalmával döntötték el elődeink, hogy Kálvinnak maradandó emléket állítanak. Egy reformációs emlékmű felállítását tervezték, melyet Genfben (Parc des Bastions) állítanak fel. Ezt az emlékművet (Mur de la Réformation) 1909-ben kezdték el építeni és 1917-ben avatták fel. A sima vonalú hosszú (100 méter) párkányfal előtt állnak középen a református egyház szellemi irányítói: Farel, Béze, Calvin és a skót Knox, kétoldalt pedig a reformációt pártoló és védő államférfiak, köztük a mi Bocskai fejedelmünk szobra is, mint az egyetemes vallásszabadság harcosa. Szobra mellé van vésve egyik jelmondata is:

„Hitünknek,lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.”

A szobrok egyenként 5 méter magasak. A monumentális szoboralakok fölött latin felirat hirdeti: „ Past tenebras lux „ - sötétség után a fény.

Nem kis büszkeség tölt el, s töltsön el mindannyiunkat, hogy Svájc állama után Magyarország adta a legnagyobb összeget az 1909-től kezdődő építkezésre, melyhez a békéscsabai református gyülekezet hívei is hozzájárultak

„ Az Úr kegyelméről énekelek örökkön-örökké.

Hűségedet hirdeti ajkam minden nemzedéken át” /Zsolt. 89. 2./

Reformátorok fala Genfben

Buzás László

Vissza

Marti Márta ref.lp