Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013-as évfolyam

Cikkek

2013. november

2019.12.26

„Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”Jn 5,17

A keresztyén ember reménysége, megtapasztalása lehet ez az Ige. Jézus az Őt gyűlölők felé fordult ezzel a kijelentéssel, amikor a Bethesda-tónál 38 éve beteget szombat napon meggyógyította...

 

2013. 2.reformációi körlevél

2019.12.25

 

2013. szeptember

2019.12.25

„…de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek ” I.Kor. 10,13.

 

 

Pál apostol óvja a korintusi keresztyéneket a levelének a 10. részében az elbizakodottságtól, a bálványimádástól, de ugyanakkor bizonyságot tesz Isten hűségéről. Sok esetben Isten hűségét az ember maga mellett érzi akkor, amikor minden rendben, amikor hitben, reményben, szeretetben erősnek érzi önmagát...

 

2013. augusztus

2019.12.24

Ekkor elhagyta Őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki” Máté ev. 4,11,

Jézus megkísértése megkeresztelése után történt a pusztában.

Az első kísértéssel akkor kereste meg az ördög, amikor megéhezett Jézus, mondván a köveket változtassa kenyérré. Jézus tudatosan vállalta a böjtölést, mert ezzel is készült arra a küldetésre, amire Isten Őt rendelte, és amit Ő vállalt...

 

2013. június

2019.12.08

„A jó szerencsének idején élj a jóval, a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppen úgy, mint azt Isten szerzette avégre, hogy az ember  semmit abból eszébe ne vegyen, ami reá következik.”

A jót nagyon szeretjük, gyorsan meg is szokjuk és még ennél is gyorsabban elhisszük, hogy az nekünk jár. A rossz napoktól rögtön felháborodunk, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, gyorsan bűnbakot keresünk, mintha ez valamit is megoldana.

 

2013. május

2013.05.04

„Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges:...

A közösségben való lét terheket rak a vállainkra, de csak olyat érdemes elviselni, amihez erőnk van...

 

 

2013. április

2013.04.08

„Mert ha emberektől való ez a szándék, vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül;ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket és még úgy tűnhet fel, hogy Isten ellen harcoltok.”ApCsel 5,38-39.

Így lesz az egyházról szóló legnagyobb bizonyíték történet-filozófiai alapon: mert nincs még egy szervezet, melynek ennyi gyarló vezetője és még több gyarló vezetettje lett volna, mégsem tűnt el a történelem süllyesztőjében, hanem fennmaradt örök felkiáltójelként...

 

2013. március

2013.03.04

„…Hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat” 
32. Zsoltár  6.v

...Az a boldog hívő ember, aki megszabadul és felszabadul bűneinek terhe alól. Az alól a lelki nyomás alól, amely még testi nyavalyákban is meg tud nyilvánulni, ahogyan írja...

 

2013. február

2013.02.04

„Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.”
Gal 5,18

         Az akkori embernek is hasonló gondjai voltak, mint a ma emberének: egyrészt látta a korlátlan szabadság sötét oldalát, másrészről a vallási előírások életet gúzsba kötő előírásait...

 

2013. január

2013.01.04

„…a Sátán kikért titeket,  hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited…” Lk.22,31-32,

Az újesztendő nem csak valami újat és jót hoz, tudjuk: sok mindent rejt, jót, rosszat, örömöt, bánatot egyaránt...