Élővíz, a Békéscsabai Református Egyházközség hírlevele

Az Ige üzenete

„ Senki sem tudja, hogy mi fog történni, mert ki tudná megmondani neki: mi hogyan lesz? Préd 8,7…

Az új kenyérért való hálaadásra készülve olvasom a híreket: Magyarországon annyi gabona termett, hogy még exportálni is tudunk. Örvendetes hír, de elgondolkodtató, hogy ez a megcsonkított föld még így is 20-22 millió embert tudna eltartani, de mi már 10 millióan is alig vagyunk. Kialakult egy vákuum, mert más vidékek már nem tudják eltartani népességüket.

Mit hoz a jövő? Lehet spekulálni és kutatni, de pontosan senki nem tudja. Annyi jóslatról derült már ki, hogy nem igaz. Pedig a jövő nagyon is érdekes, mert a jövőképünktől függnek a jelenben hozott döntéseink. Ha optimisták vagyunk, azt gondoljuk, hogy tudjuk a jövendőt befolyásolni, de tudnunk kell: alapvetően az nem a mi irányításunk alatt van. Ezért az állandó fürkészése a mától veszi el az energiát, hogy most megtegyük azt, amit Isten rajtunk keresztül akar elvégezni ebben a világban. A prédikátor erre akar megtanítani, hogy a jelenben éljünk, de ne csak a mának. Óriási különbség van a jelen megélése és az élvhajhászat között. Keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy a múltba révedve siratjuk magunkat és nem is azt, hogy a jövőtől rettegünk vagy a jövendőben élünk, hanem a helyünkön vagyunk, és nyitott lelki szemekkel Isten Lelkének világosságában keressük azt, amit most kell tennünk.

A múlt megbánt bűnei Krisztusért megbocsátattak, a jövőnk a rólunk bőségesen gondoskodó Istenünk kezében van: Hallelujah!                                                                   

Marti Miklós Nándor ref. lp

Arcok a gyülekezetből

dr. Szathmáry Péter &
dr. Szathmáryné dr. Vantara Klaudia

Az elmúlt év őszén a presbiteri választásra jelöltek között mutatkozott be gyülekezetünkből egy házaspár, dr. Szathmáry Péter ügyvéd és felesége, dr. Szathmáryné dr. Vantara Klaudia jogász. Azóta Péter a presbiteri testület tagja lett, Klaudia pedig felkerült a pótpresbiterek listájára. Amit bemutatkozásuk során lehetett róluk tudni, hogy Péter Békéscsabára költözése után, 2002-ben, felesége pedig 2012-ben a konfirmáció alkalmával lett a békéscsabai gyülekezet tagja. Talán sokan tudják róluk azt is, hogy a hétköznapokban három gyermeket nevelnek hitben és szeretetben. A legidősebb gyermekük, Bence 15 és fél éves, a középső gyermekük, Kata 14 éves lesz, legkisebb gyermekük pedig Zsombor, aki most harmadik osztályos. Mindhárom gyermek a családban kezdett ismerkedni a Bibliával, később a gyermek-istentiszteletek és az iskolai hitoktatás alkalmai során mélyült tudásuk. Bence és Kata már konfirmáltak, szívesen részt vesznek a korosztályuknak szervezett gyülekezeti programokon. De hogyan is tudja a család a mindennapokban hitét megélni, mit is jelenthet számukra a hétköznapokban reformátusnak lenni?

- Erről a kérdésről nem könnyű nyilatkozni – mondja Péter -, elsősorban a gyermekemmel való törődést jelenti lelkiekben. Állandó téma közöttünk, vajon elég jó szülők vagyunk-e, jó-e, amit szeretnénk nekik, talán az a legnehezebb, hogy szülőként az önmagunkkal szembeni elvárásainknak hogyan tudnánk megfelelni. Egyébként ugyanazok a gondjaink vannak a kamaszgyerekeinkkel, mint egy nem keresztyén családban, itt van például a pályaválasztás, kérdés, hogy mi, mint szülők, mennyire szóljunk bele. Amiben mi, mint református szülők talán mások vagyunk, az a folyamatos kérdésfeltevés: vajon jól csináljuk-e, amit csinálunk, mit miért csináljunk, hogy a gyerekeinknek jó legyen.

Klaudia a nem hívő ismerőseikkel összehasonlítva magukat, leginkább abban látja a különbséget, hogy családjuk „verbális család”:

- Másokkal összehasonlítva magunkat, azt mondhatom, hogy sokkal többet tudok a gyerekeimről, két kamaszkorú gyermekünk van, a sok beszélgetés miatt jobban tudom, mikor van ránk szükségük, és mikor kell őket egy kicsit békén hagyni. A hasonló korú gyerekekhez teljesen hasonlóak, igazi kamaszok, néha félrehúzódnak, dacosak, de jóleső érzés, hogy esténként odajönnek, leülnek az ágy szélére, és minden kérdés nélkül elkezdenek mesélni magukról, a napi eseményekről. Úgy érzem, az átlagnál többet beszélgetek velük, még most is, mikor már nagyok, igénylik is a sok beszélgetést, és bizalommal fordulnak hozzánk. A nehéz kérdés az, hogy hol húzzuk meg a határt, meddig folyjunk bele a dolgaikba…
 

 - Ez a szülő-gyerek kapcsolat – veszi át a szót Péter – kicsit hasonló ahhoz, mint az Isten és az ember közötti kapcsolat. Isten szeretettel fordul az emberhez, az ember ezért tisztelettel és hálával fordul Isten felé. Abban a református családban, ahol felnőttem, azt tanultam meg, hogy a gyermek tisztelettel tartozik a szülőnek, a szülő pedig szeretettel gondoskodik a gyermekéről. A szándékot egy kamaszkorú gyermek sokszor nem látja… Ahogy Kata lányunk szokta mondani, látom, hogy jó szülő akarsz lenni, de… nem vagy az, mert… Ez az, ami néha elbizonytalanít bennünket egy kicsit, hogyan is értethetnénk meg a gyermekkel, ha mi mást és jó szándékkal gondolunk… De tudjuk, hogy az alap, amit kaptak, jó és szilárd. Előfordul, hogy az iskolában is vitatkoznak a társaikkal, akik kétségbe vonják, hogy van Isten, vagy, hogy mire való az imádkozás. Tudjuk, hogy a két idősebb gyermekünk napi szinten él az ima lehetőségével, a legkisebbel pedig Klaudia elalvás előtt imádkozik, ő így alszik el.

Péter református családjáról meséli:

- Budapesten nőttem fel, a VII. kerületben, a Nagykörút és a Rákóczi tér sarkán laktunk a szüleimmel és a testvéremmel. Anyai ágon katolikus vagyok, édesapám református, én is református lettem. A Pasaréti Gyülekezetbe jártunk, ahol minden vasárnap Cseri Kálmán prédikált. Emlékszem, mindig nagyon sokan voltunk, sokszor be sem fértünk a templomba, hanem az udvaron állva hallgattuk tátott szájjal, mert olyan igehirdetései voltak… Érdekesség, hogy raccsolt, de ezt nem lehetett észrevenni, mert nagyon karizmatikus személyiség volt, minden vasárnap több száz, talán ezer ember is volt, hogy hallgatta… miközben hétköznapi emberként zárkózott, távolságtartó embernek ismertem meg. Gyerekfejjel talán nem is igazán tudtam értékelni, hogy milyen nagyszerű magyarázatai voltak, nagyon  nagy volt a  gyülekezet a kor  szerint is  elkülönülő csoportjaival… Amikor 2002-ben ideköltöztünk, eleinte szokatlan volt, hogy a békéscsabai gyülekezet kisebb, hogy a vasárnapi Istentiszteletek után a lelkész a templombejáratnál állva mindenkivel kezet fog… viszont sokkal személyesebbek is a kapcsolatok, mint a pasaréti nagy gyülekezetben. Talán nem véletlen, hogy a szintén presbiter testvérem a Nagykovácsihoz tartozó Remeteszőlősön él, ahol az a lelkész szolgál, aki annak idején Cseri Kálmán segédlelkésze volt.

Klaudia hitbéli indíttatására emlékezve felidézi:

Az én családom katolikus, de nem vallásgyakorló, nem voltunk templomba járók. Egyetemistaként ismerkedtünk meg, Péterrel én is elmentem a vasárnapi Istentiszteletre, Cseri Kálmánt hallgattam… nagyon nagy hatást gyakorolt rám, ahogyan beszélt… úgyhogy ez indított el engem is, én is elkezdtem rendszeresen járni Péterrel vasárnaponként a templomba, a reformátusság mellett döntöttem, és ott is kötöttünk házasságot, a pasaréti templomban. Az egyetem elvégzése után úgy döntöttünk – tekintve hogy én békéscsabai vagyok –, hogy ideköltözünk, és nem volt kérdés, hogy mindhárom gyermekünket református hitben fogjuk nevelni. Az első gyermekünket 2003. márciusában még a Csaholczy lelkészházaspár keresztelte, a másodikat épp a lelkészválasztás idején helyettesítő lelkész, a harmadikat pedig a Marti házaspár… gyermekeink keresztelése összefonódott a gyülekezet életével. A családtagjaim, akik nem vallásgyakorlók, elfogadták az én személyes döntésemet, tudomásul veszik, hogy minden vasárnap délelőtt a templomban a helyünk, a családi programokat ehhez igazítják. Az édesapám a gyermekek konfirmálásakor eljött a templomba!
Nem tudom pontosan megmondani, mi volt az, ami elindított a hit útján, de tudom, hogy Péterrel sokat beszélgettünk, a bibliai ismereteim azóta sokat bővültek, büszke vagyok arra, hogy most legutóbb például Bencének egy iskolai projektmunkában, ami a Bibliával volt kapcsolatos, tudtam segíteni. Péter sohasem erőltette ebbe az irányba a gyerekeket… de sokat tett azért, hogy nekem és a gyerekeknek legyen több tudásunk, és ma is minden este Biblia-olvasás van nálunk.
Én sem tudok egy konkrét pillanatra visszaemlékezni – veszi át a szót Péter – mindig csak utólag emlékezve válik egy pillanat igazán fontossá… de tudom, hogy sok ilyen pillanat volt… például hogy gyerekként gyorsan összeteszem a kezem, mert Isten segít… én ebben nőttem fel, egy olyan nagy  „páli fordulat”  nem volt. Ez végig  így volt. Egy dologra viszont határozottan emlékeszem: félelem, vagy inkább kívánság volt akkoriban bennem, azt kértem az Istentől, hogy jó társam legyen, akivel szeretetben élünk, és akivel jó irányba megyünk. Tudom, hogy ezért sokat imádkoztam.

Nekem viszont volt egy ilyen fontos pillanat vagy inkább helyzet az életemben – folytatja Klaudia –, ami úgy érzem, sok mindent megváltoztatott bennem, a hitemben. 2012-ben egészségileg, mentálisan is mélypontra kerültem, elfáradtam, nem voltam elégedett magammal, sok volt a teher rajtam, akkor álltam munkába, szükségem volt segítségre, de tudtam, hogy nem szeretnék gyógyszeres megoldást. 2012 februárjában konfirmáltam, márciustól egy teljes életmódváltásba kezdtem, például sportolni kezdtem, és lassan újra egyensúlyba kerültem. Ez az életmódváltás párhuzamos volt azzal, hogy elkezdtem a vasárnapi istentiszteletekre járni, a gyerekeket is vittük, és velük minden este azóta is olvassuk a Bibliát.
Úgy érzem, minden nap hálát adhatok, először is a kiegyensúlyozott a házasságunkért, hogy 22 éve hűséges segítőtársam van Péter személyében, a másik pedig, hogy azt a krízist az életemben legyőztem, hogy egészséges vagyok, és lehetőségem van arra, hogy testi-lelki harmóniában éljek. A hit, a vasárnapi alkalmak sokat segítenek ebben, számtalanszor volt olyan tapasztalatom, hogy az igehirdetés olyan volt, mintha pont hozzám szólna az üzenet, pont az én aktuális helyzetemre kapnék útmutatást.
Én is hálát tudok azért minden nap adni – folytatja Péter –, hogy megtaláltam a társam, akit kértem… és azért is hálás lehetek, hogy abban a speciális élethelyzetben arról döntöttünk, hogy Budapest helyett Békéscsabán folytatjuk az életünket. Ezt én egy kicsit dacból is vállaltam, és akkor sebek, le nem zárt konfliktusok voltak emiatt, de később rájöttem, ez volt a legjobb döntés, és minden sokkal jobb lett, mint amire akkor gondoltunk, jobb, hogy így történt, mint amit akkor szerettünk volna, hogy Budapesten maradjunk.

Az Ige, mely vezérfonala lett életünknek, Ruth első könyvében a 16. versből így hangzik:

„mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.”

GYÜLEKEZETI   ÉLET

„Ti azért így imádkozzatok…”

Presbiteri találkozó Köröstarcsán az „Imádság Éve” jegyében

   2018. június 3-án Köröstarcsa legrégebbi épületében, a barokk stílusban épült református templomban került sor a Tiszántúli Református Egyházkerület 2018. évi „Hirdesd az Igét - Legyetek tanítvánnyá” programsorozatában a békési egyházmegye presbitereinek találkozójára. A nyitó áhítat szolgálatát Katona Gyula, az egyházmegye esperese végezte a konferencia mottójául választott Ige: „Ti azért így imádkozzatok…” üzenetével.

   A konferencia első előadásában Dr. Fekete Károly, az egyházkerület püspöke az imádság jelentőségéről beszélt saját imaéletének, ima-élményeinek megtapasztalásai alapján. Felidézte a Kántus, a diákszerelem és a katonaélet emlékeit és az ezekből megfogalmazódott megtapasztalást: „Számban nevednek jó íze van…”, s a klasszikus ókori mondás e témára adaptált változatát: Imádkozom – tehát vagyok. Teológus időszakának meghatározó imádságélményei juttatták arra a következtetésre, hogy az imádság nem lehet sekélyes – az imádságnak van mélysége. Felismerte az imádkozó elődök imádságainak jelentőségét és az imádság vezetésének felelősségét. Kálvin és Barth gondolatait idézve hálával emlékezett meg a reformációnak az imádságra való pozitív hatásairól. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén ember életszükséglete, a hívő ember „magatartása” az imádság, és felhívta a figyelmet az imádság és a cselekvés helyes kapcsolatára: az emberi cselekvés imádsággal kell kezdődjön. Rendhagyó, újszerű része volt az előadásnak a résztvevőket közös refrén-imák elmondásával való aktivizáló bevonása. A befejező részben az „imádkozva és dolgozva” életszemléletnek a háládatosságban való megnyilvánulási lehetőségére és a folyamatos imádkozás szükségességére hívta fel a figyelmet, és azzal bíztatott, hogy az imádságban a Szentlélek segítése, bátorítása pótolja ki hiányosságainkat, s így tudunk helyet adni Istennek az életünkben, hogy elfogadhassuk a kegyelem ajándékait.

A másik előadás témája az imádságos felelősség volt a presbiteri szolgálatban. Dr. Tóth János, a Presbiteri Szövetség Missziói és Diakóniai Bizottsága és a megyei szervezet elnöke neves teológusok gondolatainak felhasználásával mutatta be az imádság „tudományos-teológiai anatómiáját és élettanát”. A presbiter ima-szolgálatainak területei közül kiemelte a lelkipásztorokért való közbenjáró imádság fontosságát, és felhívta a figyelmet az „alternatív imádság” /ige-szolgálatok megköszönése, azokra reagálás, érdeklődés testi-lelki egészség iránt, segítségkérés/ lehetőségére, melynek az imádságot kiegészítő, megerősítő hatása van. Az imádságos felelősség megvalósulásában azzal a hasonlattal élt, mely szerint az imádságot a presbiter „szolgálati fegyverének” lehet tekinteni, és szemléltette a hasonlatot szemléltető fogalmi párhuzamokat.

   A „hogyan imádkozzunk” kérdésre az „őszintén, örömmel, egyszerűen, kitartóan, alázatosan és szüntelenül” jelzőkkel adott tanácsot. „Vannak dolgok, amiket Isten csak imádkozó emberekkel hajtathat végre… Ezen a ponton az imádság valóban kozmikus tényező.” – idézte Ravasz Lászlót az előadó, a presbiteri szolgálat imádságos felelősségének betöltéséhez Igei biztatásul pedig Jakab apostol üzenetét adta át: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

   A folytatásban Tóth-Mihala Veronika programkoordinátor presbitereket szólított az Úrasztalához, akik személyes imaéletükről mondtak el mindnyájunkat gazdagító gondolatokat. Litvai László, /Köröstarcsa/ a gyermekkori magokról, az ima-meghallgatás ajándékáról beszélt, Strifler Józsefné /Elek/ a bensőséges, bizalmas kapcsolat lehetőségét, az engedelmességet és hálaadást hangsúlyozta, míg Gál József /Orosháza/ az Istennel való kommunikációt, a mások felé való segítség szolgálatát emelte ki. Ujfalusy László /Körösladány/ az öröm, a hála, az alázat és bizalom, Gergely Józsefné /Füzesgyarmat/ a kitartó közbenjáró imádság, Erdei Gábor /Vésztő/ az életpéldák, a közös ima jelentőségéről tett bizonyságot.

   Bátori Lászlóné, a vendéglátó gyülekezet lelkipásztorának összefoglaló és köszönő, hálaadó szavaival zárult a konferencia, mely után a 250 résztvevő gondosan és gazdagon terített asztalok mellett részesülhetett a köröstarcsai vendéglátás gasztronómiai ajándékaiban.

Dr.Tóth János

ANYAKÖNYVI HÍREK

Keresztség sákramentumában részesültek:

• Balázs János és Fazekas Erzsébet ZITA leánya,
• Losonczi István és Cservenyák Anett MIRA leánya,
• Makó Arnold és Kriskó Gabriella JÁZMIN leánya,
• Tóth Gábor és Hajnal Alexandra ZÉTÉNY RUBEN fia,
• Orbán Róbert és Magyar Éva MÁRK fia,
• Rák Zoltán és Szakáky Viktória ZÉTÉNY fia
• Belvon János és Lenovics Lilla LILIEN leánya,
• Dr. Tari Béla és Dr. Botta Ágnes BENEDEK fia

Utolsó földi útjára kísértük:

• Tóth Gyuláné Szabó Gizellát 84 éves korában,
• Bakucz Györgyné Balogh Teréziát 86 éves korában,
• Nyeste Lajos Zoltánt 67 éves korában,
• Bella Györgyöt 88 éves korában,
• Somlyai Gergelyt 91 éves korában.

RENDSZERES GYÜLEKEZETI ALKALMAINK

• Vasárnap 10 órakor istentisztelet a templomban, gyermek-istentisztelet.
• Kedden 18 órakor bibliaóra.
• Csütörtökön 18 órakor istentisztelet, utána énekkari próba.
• Minden hónap 1. vasárnapján 18 órakor presbiteri bibliaóra,
• Minden hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Mezőmegyeren,
• Minden hónap 1. vasárnapján 15.30-kor Telekgerendáson,
• Minden hónap 3. vasárnapján 15:30-kor az Életfában istentisztelet.
• Minden hónap 2. és 4. szerdáján 18 órakor a Kékkereszt  Misszió alkalma.

ELÉRHETŐSÉGEK

Marti Miklós és Marti Márta lelkipásztorok, dr. Illés Károly gondnok

Békéscsabai Református Egyházközség Lelkészi Hivatala

 /5600 Békéscsaba, Deák F. u. 4./

Tel.: 66/327-367, 20/222 0828, E-mail: martimiklos@reformatus.hu

Hivatali idő: hétfő, csütörtök 9-12 óra és kedd, csütörtök 17-18 óra.

SZERDA, PÉNTEK SZÜNNAP! /Egyéb időpont telefonos egyeztetés alapján./