Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012. január

2012.01.07

 ANNO: ifj. Koppányi Gyula  2. rész

 

1944 nyarán a háború okozta nehézségek, a front közeledése nyomot hagyott egyházunk életében is. A fájdalmas pillanatokat növelte id. Koppányi Gyula halálhíre is. Az egyház saját halottjának tekintette és az akkori presbitérium a családnak testületileg fejezte ki részvétét.
1944.augusztus 27-i ülésükön úgy határoztak, hogy a megüresedett lelkészi állásra ifjabb Koppányi Gyulát hívják meg. Indoklásként a következőket fogalmazták meg:
„Annyira általános és köztudatban élő kívánsága az egyházközség tagjai egyetemének ifj. Koppányi Gyula meghívása, hogy ezzel ellenkező állásfoglalás kétségtelenül olyan helyzetet teremtene, amely helyzetért a presbitérium a felelősséget semmi körülmények között nem tudná vállalni, és törvényes tudatának igazában nem is vállalná… ellenkező esetben a presbitérium kénytelen lenne testületileg lemondani ...”
Ezen a presbiteri ülésen a következő levelet írták: „Kéri a presbitérium a Főtiszteletű püspök urat, hogy ne gördítsen akadályt a gyülekezet kérése elé, ifj. Koppányi Gyula lépjen apja kiérdemelt örökébe ...”
1944. október 6-án az orosz csapatok megszállták Békéscsabát. A várost és környékét a súlyos harcok elkerülték, hamarosan normalizálódott a helyzet, így október 27-én újra összeülhetett az egyházi vezetés. Az egyházi élet beindításának céljából gondnokválasztást, pót-presbiterek meghívását szervezték meg. Akkor az egyház mindennemű anyagiak hiányában gazdaságilag működésképtelen volt, ezt súlyosbította az oroszok által elrendelt nézetek miatt fellépő egyházellenes magatartás is.
1944. november 12-én, a vasárnapi istentisztelet után megtartották a lelkészválasztó közgyűlést, ahol egyhangúlag ifj. Koppányi Gyula „hivatott meg”. 1945. április 22-én megtörtént lelkipásztorrá való beiktatása. Az emlékezetes örömünnepen a beiktatást Gönczy Béla esperes-helyettes végezte.
Az istentiszteleten elhangzott szavaiból idézek: „... Ezzel mutatom be e gyülekezetnek a lelkipásztorát, akit réges-régóta ismertetek, akit az idősebb gyülekezeti tagok maguk előtt láttak felnőni. Ezekután, kedves Lelkipásztor Testvérem, beiktatlak a békéscsabai gyülekezet lelkipásztori állásába. Légy erős a Jézus Krisztus hatalma által. Élj bölcsességgel és szentül az Úr színe előtt. Teljesítsd hűséggel szent szolgálatodnak minden tisztét eben a gyülekezetben. Légy példa a hívőknek a beszédben, a magatartásban, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban ...”
Majd következett ifj. Koppányi Gyula beköszöntő beszéde. Idézet a beszédből: „… Azt, hogy honnan jöttem s merre igyekszem, tudjátok mindnyájan. Nem először állunk szemben egymással. Nem vagyok újság köztetek. Szolga vagyok, tudjátok jól.  Tudjátok azt is, hogy mi hevít, mi vezet, ki hív és ki irányít. „...Testvéreim! Mi, ez a gyülekezet, kicsiny kezdetből, mustármagból növekedett fel addig, ahol most áll. Az az elmúlt pár évtized, ami az életét jelenti, küzdelem volt szüntelenül. Az a pár évtized, mióta itt ebben a városban református anyaszentegyház a hívők sokaságát egybegyűjtötte, mindig és szüntelenül helytállást kívánt mindnyájunktól. Az idő, amelyben élünk, a jövendő, amelyik előttünk áll, sem többet, sem kevesebbet nem kíván most sem. Nem ígér többet most sem ...”
Az istentisztelet után lelkész-beiktató presbiteri ülést tartottak, ahol a következő üdvözlésekre és köszöntésekre került sor. Elsőként Kurunczy Péter szólalt fel a Nemzeti Bizottság és a demokratikus pártok nevében. Köszöntőjéből idézek, melyből megismerhetjük az akkori pártpolitikai gondolkodást:  „...Mi, a demokratikus pártok, senki dolgába nem avatkozunk. Mindenki úgy imádkozik, ahogy akar, de ebből tőkét ne kovácsoljon senki. Én a pártom és a Nemzeti Bizottság nevében arra kérem a Tisztelendő Urat, hogy nevelje az embereket a szeretetre, becsületességre és soha ne nevelje arra, hogy ember és ember között különbség legyen. Ha így fog dolgozni, akkor meg fogja látni, és az összes papok meg fogják látni, hogy ez a magyar nép tud vallásos is lenni akkor, ha ennek az élén becsületes és tisztességes vezető emberek állnak. Erre a munkára kérem fel. Isten éltesse.”
Ezután a római katolikus egyház részéről dr. Domanek Pál apátplébános emelkedett szólásra: „ ... Ne keressük Nagytiszteletű Úr azt, ami bennünket elválaszt, hanem inkább azt nézzük, ami bennünket összeforraszt. A közös munkát. Elsősorban a diadalmas keresztény hit propagálása, az áldott Úr Jézus Krisztus szeretetének, az Isten országának terjesztése, szegény magyar hazánk, leveretett magyar hazánk újraépítésének nagy munkája. Én a magam részéről a szeretetet hozom, és kérem, hogy ennek az embernek, aki ezt hozza, és aki koránál fogva apja lehetnék Nagytiszteletűségednek, ezt a felkínált baráti, testvéri jobbját fogadja el. Álljunk egymás mellé és dolgozzunk az előbb említett szent célért …”
Az evangélikus egyház részéről Dedinszky Gyula igazgató-lelkész köszöntője hangzott el:  „ ...úgy érzem, hogy a református és az evangélikus egyház egyazon fának a két ága. Mi tudjuk, hogy a két ág egy közös tőből sarjadzik. Egy életet él a kettő. Ugyanaz az életerő dolgozik az egyikben, mint a másik ágban és ugyanaz a sors jut az egyiknek, mint a másiknak. Ha vihar dúl, mind a kettőt rázza, tépázza, ha pedig süt a nap, együtt élvezi mind a két ág az éltető sugarakat ...”
A beiktatott lelkészt köszöntötte az Evangélikus Nőegylet, a Református Nőszövetség, a református presbitérium, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület, a Református Leányszövetség egy-egy képviselője, majd Csapó Jutka II. elemista kisdiák köszöntötte Koppányi Gyula lelkészt. Idézem: „ Kedves Tiszteletes Bácsi! Én a kisdiákok, meg a nagy diákok nevében köszöntöm Tiszteletes Bácsit. Azt kérem, hogy szeressen bennünket, a jó Istentől pedig azt, hogy áldja meg minden munkáját!
A beiktatott lelkipásztor válaszolt az üdvözlésekre, s melyet a következő szavakkal fejezett be: „ … kérem az Istent, alázatos és buzgó szívvel, jöjjön énhozzám is közel, és áldjon meg engem jó egészséggel és erővel. Tegyen képessé arra, hogy hűséggel és szeretettel szolgáljak s becsülettel végezhessem azt a feladatot, amelyre elhívni méltóztatott engem.”
Az 1945 utáni évek nagy megpróbáltatásai következtek a lelkész és a gyülekezet számára. Gondoljunk az iskolák államosítására, a rendőrség durva beavatkozása az egyház autonómiájába, a lakosságcserékre, a hitoktatás elsorvasztása, besúgók az istentiszteleteken, majd 1955-ben a Koppányi Gyula lelkipásztor ellen felerősödött világ-politikai, rendkívül durva – a kommunistáktól már megszokott – lejáratási kampány.
Nyilvánvalóvá vált, hogy ifj. Koppányi Gyula megalkuvást nem tűrő jelleme, prédikációinak tartalma, azoknak aktualitása a hatalmat retorzióra késztette.
1956 februárjában politikai okokból elhelyezték Tiszanagyfaluba, ahol haláláig szolgálta gyülekezetét. 1976. február 16-án hunyt el.
Buzás László