Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2007. május - Illés Károlyné

2009.02.10

   

 

ILLÉS KÁROLYNÉ

 

Kép      2007 március 11. és április 15. között gyülekezeti termünkben egy kiállítás keretében nagyon szép népi és egyházi textíliákat tekinthettünk meg. A különböző stílusú (szűcs, gömöri, úri hímzések a Dr. Illés Károlyné Ani által vezetett népművészeti szakkörben tevékenykedő asszonyok keze munkái. Alkotásaikat egy hónapra gyülekezetünk rendelkezésére bocsátották, hogy gyönyörködjünk bennünk, s hogy általuk egy kicsit bővüljön a látásunk, s megismerhessük, milyen értékteremtésre és értékmegőrzésre képes ma a népi iparművészet. – A gyönyörködtetésen és figyelemfelhíváson túl úgy érzem, van még egy szempont, ami miatt fontos volt ez a kiállítás. Amikor gyülekezetünk fennállásának 100. évfordulóját ünnepeljük és hálát adunk a múltért, jó dolog a jelenre is tekinteni, odafigyelni mindazokra, akik úgy tartoznak közénk, hogy méltán lehetünk büszkék rájuk, mert valami maradandót alkottak és alkotnak.
      Az Illés Károlyné Ani által vezetet szakkör munkái a kétévente megrendezett textiles konferenciákon rendre elnyerik az első vagy kiemelt első díjakat. Ő maga is többszöri díjazott, a Nemzeti Galériában kiállítóként és kiállítás-szervezőként is ismerik, számon tartják, de voltak már kiállításai Pozsonyban és az Egyesült Államokban is. Országhatáron belül pedig bárhol, ahol ilyen témában konferenciát, kiállítást szerveznek, keresik és hívják őt is. A kétévente Velemben tartott országos szakreferensi továbbképzéseken ő oktatja a népművészeti tervezést azoknak, akik a békéscsabaihoz hasonló szakköröket vezetnek szerte az országban.
      2003-ban munkája elismeréseként elnyerte a Népművészet Mestere kormánykitüntetést.

      Valószínűleg sokan vagyunk, akik eddig méltatlanul keveset tudtunk a népművészetről. Köszönjük, hogy ilyen csodaszép alkotások között, ilyen igényesen berendezett kiállítás keretében ismerkedhetünk, barátkozhatunk vele.

      Magam is örülök annak, hogy létrejöhetett ez a kiállítás. Világi fórumokon többször voltak már kiállítva egyházi textíliáink, de ez az első alkalom, hogy az egyház falain belül kaphatott helyt mindez. Nagy örömünkre szolgál.

      Te magad mikor kezdtél barátkozni a népművészettel?

Én tulajdonképpen beleszülettem ebbe, bár akkor odahaza azt még nem neveztük nép-művészetnek. Nagybánhegyesen, ahol születtem, Édesanyámat úgy tartották számon, mint ügyes szövő és hímző asszonyt. Ő maga nem tanulta ezt a mesterséget, nem is szak-maként űzte, de rendkívül jó ízlése és kézügyessége volt. Volt otthon egy paraszt szövő-székünk, amin ő dolgozott. Első sikereimet még akkor, kislányként élhettem át, országos hímző pályázatokon. Aztán hivatásnak is ezt választottam. A Szlovák Gimnáziumban érettségiztem, első diplomámat kiállítás-rendezőként, a másodikat a Juhász Gyula Főiskolán rajz-szlovák szakos tanárként szereztem. Arra, hogy a hímzés művészet, ami csodás értékeket tud megteremteni, a 70-es évek elején a Mezőkovácsházán megrendezett Békés Megyei Népművészeti Napokon csodálkoztam rá. A Népi Iparművészeti Tanács később tanfolyamokat is szervezett, ezeken részt vettem és textiles felsőfokú szakoktatói bizonyítványt is szereztem. A férjem Dombegyházán kapott állatorvosi állást, így a dombegyházi asszonyokból alakult meg az első népművészeti szakkör, velük voltak az első sikereink is. Az Élő Népművészet Kiállításon többször elnyertük a Gránátalma Díjat. 1992 óta Békéscsabán élünk, de a kapcsolat ezzel az első asszonykörrel ma is él. Gyakran kijárok hozzájuk, textileket tervezek nekik, segítem a munkájukat.

      Később itt Békéscsabán is megalakult egy ilyen alkotó közösség, ami hasonló sikereket tudhat magáénak, s akik munkáira most mi is rácsodálkozhattunk.

      Igen, a szakkör hét éve működik a Szlovák Kultúra Házában. Csütörtökönként 15.30 és 18.30 között bárki bejöhet hozzánk, aki kedvet érez rá. Nyitott közösség, akár fél órára is „be lehet ugrani”. Gyermekek és felnőttek közösen járnak ide. Van olyan nagymama, aki mindig az unokájával együtt érkezik. A szakkörben való munkálkodásnak díja nincs, csak azt az anyagot kell megfizetni, amit ki-ki a saját alkotásához felhasznál. Mindig saját anyaggal dolgozunk ugyanis, olyannyira, hogy takács készíti nekünk a szöveteket, és a gyapjúfonalakat is külön a mi számunkra festik, boltban vásárolt kész alapanyagokat alig használunk. Az alkotás ugyanis akkor szép, ha egységes, és ebbe mindez beletartozik. Évente egy-két tájegység formáit dolgozzuk fel. Rendszeresen figyelem, keresem a pályázati lehetőségeket, kiállításokat, s a témáinkat ezek is meghatározzák. A legutóbbi mezőkövesdi Kis-Jankó Bori Hímzőpályázatra bármilyen alkotást be lehetet küldeni; a textiles konferenciákon meg szoktak adni valamilyen szempontot (pl. a témát: egyházi textíliák, „vetett ágy”, „terítet asztal”, vagy az alkalmazandó technikát: pl. szálán varrott munkák). De nem a teljesítmény a lényeg. Fontos ismeretet közvetíteni azok felé is, akik nem látogatják a szakmai kiállításokat. Ha az emberek megismerik pl. a komádi, szűcs stb. hímzéseket, amelyek a modern lakásokba is jól illeszkednek, akkor az egész nép-művészet közelebb jöhet hozzájuk. Felismerik az értékét és azt, hogy nem is olyan élet-idegen dolog ez a ma emberének sem. Azon kívül azt is látom, hogy a nálunk végzett alkotómunka az emberek önbecsülését, sőt olykor a családon belüli megbecsültségüket is növeli.

      A szakkörön kívül, „hivatalos” formában, iskolában is tanítod mindezt?

      Igen. A gyerekek képzése a Művészeti Alapiskola Textil Szakán ill. a Szlovák Gimnázium és Általános Iskolában zajlik. Ők hatéves alap- és hároméves továbbképzésen vehetnek részt, melynek elvégeztével bizonyítványt is kapnak. Először öltéstechnikát tanulnak (szár-, lapos- és huroköltés), utána a fehér alapon fehér fonallal való hímzést kezdjük. Ez nehéznek tűnik, de kevéssé feltűnőek a melléöltések és a végeredmény mindig gyönyörű. Gyerekeknél rendkívül fontos a sikerélmény és a hasznosság. Nem készítünk velük kis terítőcskéket, amelyeket utána nincs miért kézbe venniük, hanem praktikus dolgokat: illatzsákot, tornazsákot, tarisznyát, szőnyeget, hátizsákot. Igen nagy az érdeklődés, a gimnazisták között is.
      A felnőttek számára pedig a Békés Megyei Művelődési Központban tartok képzést. Olyanoknak, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Ez két éves képzés, 1992 óta működik, havonta két napot és nyaranta egy kéthetes intenzív oktatást jelent. Szövő ill. gépi és kézi hímző szakmát ad, egy év ráképzéssel mindezek oktatóivá is válhatnak a tanítványaim. Jelenleg két osztály működik, 14 és 16 fővel, akik az ország minden tájáról érkeznek, a Dunántúlról is. Ez egy egyedülálló képzés az országban, csak nálunk működik.

      Melyik kedvesebb számodra: egy-egy szép alkotásnak a technikai kivitelezése vagy inkább az oktatás, kiállítás-szervezés?

      Ezt így nehéz lenne megmondani, és van egy harmadik dolog, ami legalább annyit jelent nekem, mint az előzőek. Ez pedig az a bizonyos tervezés, amit többször említettem már a beszélgetésünk során. Talán ez az, amivel a legtöbbet segíthetek másoknak. A tervezés maga azt jelenti, hogy egy-egy tájegységnek a még fellelhető motívumkincseit összegyűjtöm, elemeire szedem, és textilre „átdolgozva” egységes formában újra összerakom.
      Volt olyan, hogy egy ködmönről kellett a motívumokat levennem, egy olyan ködmönről, amelyen már fonal nem, csak a hajdani hímzőfonal által ejtett lyukak maradtak meg. Textilre átdolgozva viszont megmaradhatott az a formagazdagság, ami egyébként talán mindörökre elveszett volna.

      Ez nagyon szép és sokoldalú tevékenység: nappal oktatsz, este tervezel, plusz a kiállítások. A családod mennyire részese ennek?

     Teljes mértékben. A férjem, Karcsi sokat segít. Nem csak azzal, hogy mindenhová hoz-visz engem, segít a kiállításoknál, hanem ő maga is figyel, felfedez olyan családokat, ahol népi hímzések vannak. A lányunk, Vanda pedig hozzám hasonlóan beleszületett ebbe az életformába. Művészettörténetet tanul, idén diplomázik s a szakdolgozatát textil-témában írja. Nagy büszkeségünk, hogy 2006. augusztus 20-án megkapta a Nép-művészet Ifjú Mestere miniszteri kitüntetést.

       Gratulálunk. A családi hagyomány tehát tovább folytatódik.
       Sok sikert és örömet kívánunk Nektek ezen az úton.    
      

 

 /Sz.A./

 

Kép„A szépség érzékeléséhez kellő látótávolságra van szükség. Lehet bár kar-nyújtásnyira, a szépséget senki sem ragadhatja ma-gához, mert a szépség su-gárzás. Isten lelkének megszentelő kisugárzása a teremtett világra. …
Így töltődünk fel magunk is szépséggel anélkül, hogy erre külön töreked-nénk. S ugyanakkor így tisztul ki a belső látásunk arra, hogy az Isten szemé-lyesen nekünk szóló mo-solyát egyre több dolog-ban észrevegyük.
Végül pedig problémáink ellenére is megtapasztalhatjuk, hogy minden napunk lehe-tőséget kínál arra, hogy ezt a szép mosolyt belülről fakadó örömmel viszonozzuk.”
/Simon András/
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.