Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2007. november - Evangelizáció Victor Istvánnal

2007.11.06

EVANGÉLIZÁCIÓ

„Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, Róla is mint megfeszítettről..” /I.Kor.2.2./

Kép 2007. 10. 16. és 21. között evangélizációs héten szolgált közöttünk Victor István lelkipásztor, nyugalmazott sárospataki vallástanár.

Ön most evangélizációs héten szolgál a gyülekezetünkben, s szeretném ezúton is kifejezni közösségünk háláját és áldáskívánását.

Amikor nyáron, feleségével együtt szolgált közöttünk, a lelkipásztorunk az ön köszöntése, bemutatása kapcsán elmondta azt is, hogy tulajdonképpen Önnek köszönthetjük, hogy a gyülekezetünkben káté- ill. hitvallás-magyarázatos istentisztelet is van, hiszen ennek fontosságát, szeretetét az Ön óráiról hozta magával örökségként Sárospatakról.

Evangélizáció és hitvallásismeretre tanítás – úgy tűnik, ez két végpontja az igehirdetésnek. Lehet ezeket a célokat, szempontokat súlyozni, egymással szembeállítani?

Szembeállítani semmiképp. Ha csak a Heidelbergi Káté első kérdésére gondolunk; arra a megállapításra, hogy mind életünkben, mind halálunkban egyetlenegy vigasztalásunk, hogy nem a magunkéi, hanem a mi hűséges Megváltónknak, Jézus Krisztusnak a tulajdonai vagyunk – láthatjuk, hogy ez színtiszta evangélium. Pietista megfogalmazású kristálytiszta evangélizáció. De ha az 52. kérdést nézzük meg, akkor is ezt láthatjuk. Mert ez meg arról beszél, hogy a végítélet napján az a bíró jön el ítélni fölöttünk, aki a bűneink büntetését már elhordozta helyettünk. – A hitvallás nem áll távol az evangélizációtól, hanem a hitvallás maga is evangélizáció.

Csodálkozom is, hogy az egyháztörténet során soha nem dobták félre, még az elmúlt évtizedekben sem. Beszélni persze nem szoktak róla, meg lehet nézni az egyházi sajtót, hányszor foglalkozik vele. Az csuda dolog, hogy itt van kátémagyarázatos istentisztelet. Azt gondolom, ha valaki református, és hisz Jézus Krisztusban, az előbb-utóbb elkezd gondolkodni a káté kérdésein, és felismeri bennük az evangéliumi erőt. Miután pedig felismerte, tovább akarja adni másoknak is.

Így kezdett Ön is hitvallásismeretet oktatni a sárospataki teológián? 

Hát elméletben mondható, hogy így, de a gyakorlatban azért hosszú út vezetett idáig. Nekem Sárospatak a lelki szülőhazám, ott tértem meg 1948-ban egy diákevangélizáción. A teológiát Budapesten végeztem, mert Édesapám ott tanított. Mindig élt bennem azonban a vágy, hogy a pataki iskolában taníthassak. Ez egy időben meglehetősen kilátástalannak tűnt, hiszen 1950-ben bezárták először a pataki református gimnáziumot, majd egy évre rá megszűnt a teológia is. Az 50-es évek elején a végzés után segédlelkész lettem Édesapám mellett a Budapest Szabadság téri gyülekezetben. Az 1956-os forradalom idején, azokban a lendületes hónapokban feléledt bennünk a remény, hogy újra lesz teológia Patakon. Emlékszem: Nagy Barna professzor megkérdezte tőlem: „No, jössz Patakra vallástanárnak?” Azt válaszoltam: „Megyek, ha kell, négykézláb is.” – No, lett is volna időm négykézláb odaérni, mert 33 évet kellett várjunk, hogy valóban újrainduljon Patakon a kollégium.

Közben segédlelkészként Pesten, majd Szabadszálláson szolgáltam, azután Tolna megyében, Uzd községben és a szórványokban. Itt az volt a feladatom, hogy missziói egyházközséget szervezzek. Utolsó gyülekezeti szolgálati helyemen, Hejcén 27 évig voltam lelkipásztor. Mikor odamentem, a presbitérium kérte, hogy legalább 6 évig maradjak. Mondtam, hogy összesen két helyet tudok elképzelni, ahova elmennék innen: Budapestre a Szabadság térre, ahol a lelki otthonom van, vagy a pataki iskolába – ha újraindul. Ezen megnyugodtak. Talán nem nagyon hittek a megvalósulásában.

Végül 1989-ben vált valóra az álmunk, akkor indulhatott el újra a gimnázium, majd 1990-ben a teológiai képzés Sárospatakon. Nem volt még professzori kar, a környékbeli lelkészek jöttek és álltak be a munkába. Így kerültem én is ide és kezdhettem el oktatni a hitvallásismeretet.

Említette, hogy Édesapja szintén teológiai tanár volt, s esti szolgálatai során elmondta azt is, hogy ősei több generáción át evangéliumi szolgálatban álltak.

Igen. Dédapám, Victor Bernát Danzigban (ma: Gdanszk) született. Fiatalon megtért, és Hamburgban egy evangéliumi árvaházban dolgozott. Később a Brit és Külföldi Bibliatársulat Szerbia-horvátországi, majd magyarországi munkatársa lett. A klasszikus történet szerint egy walesi kislány Biblia utáni vágya indította el ezt a szolgálatot, melyből aztán az első nagy nemzetközi bibliaterjesztő társulat alakult ki. Ma már több mint száz nyelven terjesztenek Bibliákat. Dédapám Belgrádban élt, ő maga is szekéren hordta és terjesztette Horvátországban a Szentírást. Az eszéki gyülekezet őt tekinti alapítójának.

Nagyapám Belgrádban született, ő a Skót Misszió budapesti iskolájában volt tanár, és ő szervezte meg a vasárnapi iskolát az egész nagy Magyarország területén, Pozsonytól Brassóig. Édesapám, mint mondtam, teológiai tanár volt, a Budapest, Szabadság téri gyülekezet alapító lelkésze, és – bár ezt kevesen tudják – ő szervezte meg a MEKDSZ-t (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget) Pro Christo néven.

Érdekes útja Istennek, hogy – mint szerda esti szolgálatában is elmondta – ilyen komoly evangéliumi munkát végző, hitvalló ősök mellett Ön nem odahaza, hanem egy ifjúsági alkalmon, egy „nem túl jó” igehirdetés hatására tért meg.

Istennek különös útjai vannak.

Az elmúlt időszakban elkezdtem papírra vetni a visszaemlékezéseimet. Ha majd egyszer elkészülök az írással, az lesz a címe: „Bevált” – mármint hogy minden Ige, amire ráálltunk, amiben bíztunk, ami által hagytuk vezetni magunkat: mind bevált. A megtérésem tényleg így történt, Sárospatakon, egy evangélizáción, mert az Igének hatalma van. Az a lelkész, aki ott akkor igét hirdetett, maga nem is élte át talán annak az erejét. Legalábbis később békepap lett. De engem megérintett az üzenet és ráébredtem, hogy minden, ami ott elhangzott, igaz. Rám nézve is igaz. – Ezeken az alkalmakon szokás volt, hogy felszólították a hallgatóságot, hogy aki ott és akkor új életre jutott, álljon fel, vagy menjen ki előre. Aznap köztük voltam én is.

Mi a véleménye az ilyen direkt megtérésre hívásról?

Nézze, nehéz ezt mai fejjel elképzelni. Azok ébredési idők voltak. Minden egészen más volt, nem lehet azokat az alkalmakat a mai gyülekezeti gyakorlattal összevetni. Tömegek tértek meg, több ezer fős konferenciák voltak. Alcsútra különvonat vitte a résztvevőket és a vonat zengett az Istent dicsőítő énekektől.

Lehet azt tudni, miért vannak ébredési idők, és miért vannak olyan idők, amikor nincs ébredés?  

Tudni nem lehet, csak tudomásul venni, hogy így van. És persze imádkozni az ébredésért. Mi a feleségemmel minden nap imádkozunk ezért: ébredésért az egyházban, a teológián, az országban. Mert evangélizációt szervezni tudunk, de ébredést szervezni nem tudunk.

Azért nyilván mégis érdemes evangélizálni. Hiszen Ön is itt van most közöttünk.

Persze, és december elejéig még hat helyen várnak evangélizációs szolgálatra. És megyek is. Mert az embereknek hiányzik az Evangélium. Sok lelkész nem ismeri, nem tudja hirdetni. Több olyan gyülekezetbe is hívtak, ahol még soha nem volt evangélizáció. Aztán fiatal lelkipásztorok kerültek oda, akik újat, mozdulást, ébredést szeretnének. Olvastam Moderson Ernőnek egy elbeszélését, egy fikciót a végítéletről. Leírja, hogy egy lelkész és egy egyszerű, de újjászületett idős bácsi utazik a vonaton. Beszélgetnek. Aztán egyszer csak a bácsi eltűnik. A vonat is ott vesztegel a síneken, mert a mozdonyvezető is eltűnt. És még itt-ott egy-egy ember az utasok közül. A lelkész rájön, hogy ilyen egyszerű ez: eljött az utolsó ítélet, megtörtént az elragadtatás és az Úr magához vette az Övéit. Azokat, akik hittek Benne. Ő pedig itt maradt. És ami még súlyosabb: rájön, hányan maradtak még itt – miatta.

Ez az olvasmányélmény nagyon szorongat engem. Nem akarom, hogy azon a napon miattam bárki itt maradjon. Ezért vallom Pál apostollal együtt én is: nem akarok másról tudni közöttetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.

Hogy az Úr mit tesz, mekkora súlyt ad az Igének, az Ő döntése. Az Ő kegyelme. De az evangéliumot hirdetni kell…                                                               Szabó Andrea

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.