Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009. május - Dr. Huszár Pál: KÁLVIN JÁNOS

2009.05.12
Dr. Huszár Pál:
Kálvin János élete, teológusi, reformátori és egyházszervezői munkássága
(1509-1564)
Kálvin Kiadó, 2009, 1800Ft
 
 Kép Ebben az évben ünnepeljük Kálvin János születésének 500. évfordulóját. A Magyarországi Református Egyház Zsinata már 2007-ben megalakította a Kálvin János Emlékbizottságot dr. Márkus Mihály püspök elnökletével. Az évfordulós ünnepségek, kiállítások, pályázatok mellett tanulmánykötetetek, Kálvin újranyomtatott ó- és újszövetségi magyarázatai, teológiai munkásságát tartalmazó kiadványok és egy vadonatúj életrajz megjelentetésével emlékeznek meg Genf reformátoráról.
 Kép Az életrajzi kötet szerzője, dr. Huszár Pál a Zsinat világi elnöke, akit reménység szerint személyesen is megismerhetünk szeptember 19-én, mint a második félévi megyei presbiteri konferencia előadója.
Személyes hangvételű bevezetőjében figyelemre méltó megközelítést tár elénk arról, hogy a Kálvin nevéhez kapcsolódó sztereotípiák (a kettős eleve elrendelésről alkotott keserű elmélete: Isten egyeseket üdvözülésre, míg másokat kárhozatra ítél; részvétele Szervét Mihály kivégzésében) ellenére „nálunk, Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében őrizzük a legpozitívabb képet Kálvin Jánosról. … itt található a legtöbb Kálvin-szobor, a legtöbb Kálvin tér, Kálvin utca. Egyetlen más országban sincs belőlük annyi, mint nálunk.”
Kép „Kálvin sokféle betegségtől meggyötört teste, Istennel folyamatosan kapcsolatban lévő lelke és győzedelmes hite rendkívüli munkabírást tett lehetővé az aprótermetű, sokat betegeskedő, a táplálkozást inkább valamiféle elkerülhetetlen nyűgnek tekintő genfi reformátor számára. Pillantsunk bele egy napjának elfoglaltságaiba…: „Amikor megjelent a küldönc, hogy elvigye könyvem első részét, húsz hasábot kellett újra elolvasnom. Ezután megtartottam órámat, prédikáltam, megírtam négy levelet, el kellet simítanom egy nézeteltérést, és több mint tíz látogatót kellett fogadnom, akik különböző kérdésekkel kerestek föl. … Nem emlékszem rá, hogy ideérkezésem óta akadt volna két nyugodt órám.
Tar Krisztián
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.