Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2007. versei

2007.12.04

  
 

 

 

Túrmezei Erzsébet: Minden nap!

 

365!   Jövendő új napok,

Visztek-e, hoztok-e?

Adtok-e, vesztek-e?

Szóljatok, valljatok!

 

365!   Mind ködös, mély titok.

Hoz borút, sugarat,

S elsiet, nem marad,

Jönni és menni fog.

 

365!   Hívom is, várom is,

Mert minden új napon

Világít utamon

Ígéret három is.

 

365!   Bármi vár, bármi ér,

Jóság és kegyelem

Jön velem, jár velem,

Minden nap elkísér.

 

365!   Új hűség, kegyelem

Vár reám és fogad,

Fényli be napomat

Minden új reggelen.

 

365!   Félre gond, félelem!

Mindig lesz támaszom.

Hisz minden új napon

Jézus jár énvelem.

 

365!   Vallom is, áldom is,

Nevében kezdem el.

Ígéret énekel

 

Szívemben három is.

 

 

Vissza

 

 

 

 

 

 

 
Bódás János: Advent
 
Te szörnyű, vajúdó idő,
Ne szülj, ne szülj több rémet,
Most már örömmel, békességgel
Legyen megáldva méhed.
 
Szülj halva minden szenvedélyt,
Vad átkot, véres harcot,
Fojtsd meg a bűnt, mi valaha
Öledben megfogamzott.
 
Elég volt már a gyötrelem,
Elég volt már a vérből,
Napfényre vágyunk a szorongás
Fekete erdejéből.
 
Szüless meg bennünk, tisztaság,
Szüless meg bennünk, béke,
S tedd kezedet a vad világ
Lázas ütőerére.
 
Szüless meg bennünk, szeretet,
Te legszebb lelki virtus,
Teremts bennünk új életet,
Szüless meg bennünk, Krisztus!
 
 
 
 
MÉCS LÁSZLÓ: A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
Messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
De anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
Mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nekem édessége teljét,
Úgy ajándékozta anyasága tejét,
Hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
Aranyos palástot vállamra terített,
Fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
Ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
Mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
Mert az édesanyám izent a köveknek,
Szíve ment előttem, előre követnek.
Amíg ő van, vígan élem a világom,
Nem hiányzik nekem semmi a világon,
Három bánat teszi boldogtalanságom. –
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
Egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
Úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
Fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
Senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
Minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
Kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna,
Ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
Az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
Az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.
 
 
 

ZSíROS ANDRÁSNÉ: HÚSVÉT FÉNYÉBEN     

Kicsi gyermekkorom óta
Húsvét drága fénye szórja
Gazdagon az áldását szívemre!
Oly jó emlékezni gyermekségemre!
Oh, mily drága volt nékem a hír,
Hogy Jézus él és Jézus hív!
Most látom csak, mily forrón szeretett,
Megpecsételte gyermeki hitemet!
A Szentlélek által munkálkodik Ő!   
S így hozott engem a mélységből elő,
Hogy dicsőítsem őt, Ki él és örökké élni fog!
De Jézusom, most a szívem felzokog;
Mert én oly nyomorult vagyok,
Sokszor engedetlen, hűtlen, s ez úgy fáj!...
Áldott légy, hogy így is felnézhetek Rád!
Te vagy a Kegyelem, Ki által élhetek!
Feltámadott Jézus, imádlak Tégedet!
 
 
 

VALLÁSOK

Beleesik egy ember egy mélységes mély gödörbe, ahonnan nincs szabadulás. Nem tud kimászni, lent pedig csak a hideg sötétség van.
Arra megy Buddha és így szól: „Békélj meg a helyzeteddel, ami a testeddel történik, nem érdekes, fő, hogy a lelked haladjon a megtisztulás útján.”
Arra jár Allah is és ezt mondja: „Nincs mit tenni, ez a végzeted.”
Konfucius is megáll a gödör szájánál és így szól: „Látod, bölcs és mértékletes életvezetéssel nem jutottál volna idáig.”
Végül Jézus is megáll a gödör szélén. Ő lehajol és ezt mondja: „Ne félj! Az életem árán is kihozlak onnan!”
Csak ennyi a különbség…
 
 
 
 
 
Örögdi Ferenc: Ékezet
 
Szerettem volna nagyra törni,
Megfejteni a titkokat,
S a gondolatnak fecskeszárnyán
Bejárni kéklő ormokat.
 
De lassan-lassan már belátom:
Merőben más az én utam.
A hétköznapok dzsungelébe
Parancsolt vissza jó Uram.
Ormok helyett a földön járni,
Apró csatákat vívni meg.
A sorsom ez – s nem zúgolódom.
Ti se szánjatok, emberek!
 
Apró csavarnak is kell lenni,
Hogy jól menjen a gépezet.
Parányi jel, s mégis szükséges
Némely betűn az ékezet.
 

 

 

Kép„Soha nem vesszük észre mindjárt, hogy min akar most átvezetni Isten; csak átmegyünk rajta többé-kevésbé értetlenül, aztán egyszerre elérkezünk egy világos útszakaszra, és ezt mondjuk: Csodálatos! Hiszen Isten őrzött, pedig nem is tudtam!”
/Oswald Chambers/
 
 
 
 
Dr. Szabó Andrea: A gyertya
KépMikor megformálta őt a Mester, és meggyújtotta fényét, nem tudta még, mit jelent az égés. Csak elkezdett világítani, szelíden, engedelmesen.
Világossága nem magából fakad, a lángot a Mester gyújtotta meg. Az a Mester, aki megalkotta őt, sokféle lángot formálhat: pusztító, ítélő, hatalmas lángokat is. Őt szelíddé és kedvessé formálta.
Világít. Világossága nem ítél, csak feltár. Megmutatja a jót és a rosszat is. Nem válogatja meg azt sem, kinek engedi látni a fényt. Emberek sokasága mozog körülötte; mind másfélék, mind mást keresnek. Van, akinek az életében villanásnyi szerepe van csupán, hogy futása közben megpillantson valamit. Van, aki hosszan időzik mellette, elgondolkodik, lassan átmelegíti a ragyogás.
A gyertya ugyanis nem csak világít, a lángja melegséget is áraszt. Igaz, a fény messzebb terjed, mint a melegség. Eléri azokat is, akik a sötétséget szeretik, akiknek bántja a szemét, és hadakozni kezdenek ellene. Pedig ha közelebb jönnének, ők is átmelegedhetnének.
A gyertya nem világíthat kinek-kinek a tetszése szerint. Nem tükör, hogy a világosság helyett önmagunk arcát mutathatná vissza, vagy sötétséget a sötétségnek. Csak ragyog. Tudja jól, semerre sem hajolhat el, hiszen lángját addig tarthatja csupán, amíg egyenesen áll.  Talán neki is fáj néha mindaz, amit láttatnia kell..
Ritkán téved a tekintetünk a gyertyára magára – hiszen jóval nagyobb a fényköre, mint önmaga. Többet láttat, mint amennyi belőle látszik.
Ha egyszer mégis megállnak mellette az emberek, és megnézik őt, mindenki mást vesz észre rajta. Valaki meglátja, hogy gyertyatestéhez kötve van a fény, és azt mondja: szép az élete. Koronaként hordozza a világosságot.
Van, aki a megkisebbedő gyertyatestet szánja, van, aki az égés közben könnyként legördülő viaszcsöppeket. Mert néha fáj az a forróság, ami égeti belülről.
Egyszer utolsót lobban a láng. A gondos kezek, amelyek megformálták őt, máshová helyezik át. Oda, ahol nincs több égető fájdalom, és mégis teljes a világosság.
Nem szabad megijedni. A Mester tudja jól, mikor fújja el a lángot. Hiszen kincse volt neki is az alkotása. A szeme fénye. Gyönyörködött a ragyogásában.             
                                                                                                                                   Szabó Andrea
          Vissza

 

 

OLVASÓI LEVÉL
Az alábbi írást MÁCSIK SÁNDOR testvérünk küldte. Köszönjük szépen!
Kisiskolás koromban tanult intelmek
Ne firkálj a ház falára; sem kerítés oldalára!
Menj az utcán szépen folyvást; nem kullogva, se nem futvást!
Magad ne görbítsd előre, ne hánykolódj nyakra-főre!
Ne andalogj, ne kiabálj; ne oldalogj, ne hajigálj!
Ne ácsorogj a csapszéknél, piacon vagy mészárszéknél!
Ruhádat fél vállra ne vesd! Kezed s lábad ne hányd, s ne vesd!
Ha idősebb ember jő, térj ki; tisztességgel köszönj néki!
Ne menj keresztül előtte; sem jobb kéz felől mellette!
Ha elől van, ne előzd meg; ha utóbb van, állj meg s várd meg!
Ha megszólít, frissen megállj; szemébe nézz s felelj, szolgálj!
Szép módjával meghajtsd magad; szokott titulusát megadd!
Míg szavát elvégzi, megvárd; beszédét keresztül ne vágd!
Szólj okosan, nem ümgetve; ne suttogva, ne hebegve!
Amire int, azt megfogadd; ha elbocsát, hajtsd meg magad!
 

 
 

Simon András: KÖSZÖNÖM 

Köszönöm…
Mondd sokszor, hogy köszönöm,
Akár okod van rá, akár nincs,
Ismételd gyakran, mert e szó: kincs.
Talán balga beszéd,
Hogy a gyümölcs termi a fát,
De egy jókedvű „köszönöm”
Életre hívhatja a köszönet okát..
Amiért hálás vagy előre,
- mert hiteddel reméled -
Az feléd hajlik a Mennyből
S lassan majd eléred.
Ez a kicsi szó: „köszönöm”
Az Isten virága,
Pazarlón hintsd magvát
A gyomlepte világba!

 Vissza

 

 


Baja Mihály: húsvéti ének

Feltámadott az Úr bizonnyal!
Oh égi hit, oh szent valóság!
Mely értünk hordta a keresztet,
Nem halt a sírba annyi jóság.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Mert szeretet volt szíve-lelke;
A szeretet: maga az Isten!
Megölni Istent hogy lehetne?
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Ez üdvösségünk büszke vára.
Rontsátok el tornyát, azontúl
Vitézségteknek nincsen ára.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Ezt hirdetem egész hitemmel,
S tudom, ha napvilágom elvész:
Reám tekint az Istenember.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Oh, ha mindez csak mese, álom,
Mind hasztalan, ha prédikáljuk
Nagy diadalmunk a halálon.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Erős hittel hiszem ez egyet:
S azoknak, kik keresztre vonták,

 

Örökségül hagyá a Mennyet.
 
 
 
 
CSIHA KÁLMÁN: ÉNEK A MÉL YBŐL
 
Uram, én mindig vétkeztem,
De Feléd tárom két kezem,
Ne hagyj a mélybe lenn!
 
Szeretni tudjak végtelen,
Ne maradjak a mélybe lenn,
S ne legyek hűtlen már soha.
 
Bár éltem semmit nem fizet,
Adjad Te nékem szent szíved,
S jóságodat, a végtelent!
 
Bár angyal énekhang dicsér,
Hiszem, hogy Hozzád csak felér
Az elveszettek éneke.
 
Hogy tudjak én is égni még
És tiszta lenni, mint az ég,
Mi lábaidnak zsámolya .
 
Hiszem, hogy hangom hallgatod,
Felettem felragyog napod,
S begyógyul szívem száz sebe.
 

 Vissza

 

 

 

 

TÚRMEZEI ERZSÉBET:
ÉS ÁLDALAK, HOGY A BIMBÓ ELFAGYOTT
 
Láttam a bimbót, s hittem a virágban.
Láttam a szikrát, s hittem a lángban.
Hasadt a bimbó, kinyílt a virág.
Éledt a szikra, felcsapott a láng.
És velük nyílt és lángolt a hitem.
Ó, a hegyet tengerbe merítem!
Nincsenek korlátok és messzeségek!
Égnek a lángok! Hiszek Én is égek!
 
De most a bimbó ... korán elfagyott.
Kihunyt a szikra ... sötétben hagyott.
És a hitem is ... elfagyott vele
És kialudt és elhagyott vele?
Vagy bimbó nélkül higgyek a virágban?
És szikra nélkül is higgyek a lángban?
Járni tanuljak zúgó tengeren? ..
Nem látok mást, csak Téged, Mesterem ...
Csak Téged, az egyetlent, a nagyot!
... És áldalak, hogy a bimbó elfagyott!

  Vissza

 

 

Jenei Károlyné: Szent fogadás

Apám, Anyám ősi hite
Református szent vallás.
Uram, halld gyermeked fogadását,
Törhetetlen szent fogadást!
 
Híved vagyok, híved leszek,
Valamíg csak érezek.
Sem jólétben, sem balsorsban
Hozzád hűtlen nem leszek!
 
Szüleimnek köszönhetem
Isten után életem.
Ők dajkálták, ők ápolták
Ezer gond közt testemet.
 
Neked pedig, szent vallásom,
Lelki éltem köszönöm.
Míg testemben lesz hát lelkem,
Te lész legfőbb örömöm!
 
Mint jó gyermek édesanyját,
Egyházam, úgy szeretlek.
El nem hagylak soha-soha,
Hittagadó nem leszek.
 
Vallásomat szent örökül
Hagyták rám az ősapák.
Szentül őrzöm, s átöröklöm,
Hogy bírják az unokák!
 
Megfogadom, meg is tartom,
Élek avagy meghalok.
Isten engem úgy segéljen,
Református maradok!

  Vissza